Színházi portálunk elsősorban a Kazán István Kamaraszínháznak ad otthont, amelyet Kriszt László alapított 2006-ban. A Minden ami színház weboldal színházi premierekről, előadásokról, művészeti oktatásokról és képzésekről, valamint érdekes, friss és hasznos információkról kíván beszámolni mindazoknak, akik nyitottak a művészetek felé.
Érdeklődni emailben, a Kapcsolat menüpontra kattintva.
Főmenü
| A névadó: Kazán István |
|
KAZÁN ISTVÁN (1924 - 2006)
Élete és munkássága szakmailag és emberileg példaképpen áll előttünk, volt tanítványai és a mai nemzedékek előtt. Rendező, színházigazgató, színészpedagógus. 1959 óta tanított színészmesterséget, színházi rendezést. A színművészeti főiskola rendező tagozatának elvégzése után a Magyar Néphadsereg Színházának rendezője, majd a József Attila Színház és később a Vígszínház főrendezője. A Budapesti Gyermekszínházban igazgató-főrendező volt, ahol színészképző stúdiót is vezetett. Rendezéseiben a színpadi tér megkomponáltsága határozott színészvezetéssel párosult. Egyik kezdeményezője volt a 60-as évek dinamikus stílusváltásának. Jászai Mari-díjas (1959, 1964). A József Attila Színház történetéből A színház legsikeresebb évadai az 1962 és 1968 közötti időszakra tehetők. Ebben az időben már érezhető volt a színházban, hogy egy több éve sikeresen együttműködő, nagy színészeket fölvonultató együttes igazi társulattá érett össze. A színház megtalálta saját közönségét. Az új főrendező, Kazán István nevéhez fűződtek akkoriban a legfontosabb előadások, például Tennessee Williams: Üvegfigurák (1963. április 20.), Sinkovits Imre és Örkényi Éva káprázatos alakításával; Szomory Dezső: II. József Császár (1964. január 27.), Darvas Iván főszereplésével. Deval-Nádas-Szenes: A potyautas (1963. június 1.) című vígjátéka, Benedek Árpád rendezésében, a főszerepben Bodrogi Gyulával, és a vendégként a József Attila Színházban játszó Törőcsik Marival. Jutalomjáték volt Darvas Ivánnak, Bodrogi Gyulának és Váradi Hédinek, Maugham-Nádas- Szenes: Imádok férjhez menni (1964. május 22.) című vígjátéka, amelyet ugyan a kritika nem, de a közönség nagy szeretettel fogadott. Kirobbanó siker lett, és 119 előadást élt meg a Kazán István rendezte Barillet-Gredy: A kaktusz virága (1966. május 21.) című zenés vígjáték, amely robbanásszerűen indította el Voith Ági karrierjét. Forrás: Színháztörténeti Intézet Rendezései (a teljesség igénye nélkül) F.R. Kohout: Ilyen nagy szerelem A Kazán István Kamaraszínházzal kapcsolatban email érdeklődés Részletek Kazán István rendezéseiből Lehár Ferenc: Éva című nagyoperett (részlet)
Császárok című musical 1983. (részlet)
|

.jpg)