Színházi portálunk elsősorban a Kazán István Kamaraszínháznak ad otthont, amelyet Kriszt László alapított 2006-ban. A Minden ami színház weboldal színházi premierekről, előadásokról, művészeti oktatásokról és képzésekről, valamint érdekes, friss és hasznos információkról kíván beszámolni mindazoknak, akik nyitottak a művészetek felé.
Érdeklődni emailben, a Kapcsolat menüpontra kattintva.
Főmenü
| Kazán István Kamaraszínház bemutatkozás |
|
A kamaraszínház művészeti vezetője Kriszt László dramaturg, rendező. A Fészek Művészklub ad otthont 2006 őszétől kamaraszínházunk produkcióinak.
Kazán István Kazán István Kamaraszínház bemutatkozása 2012A Kazán István Kamaraszínházat 2006-ban alakította Kriszt László,Kazán István egykori Főiskolai növendéke. A Kamaraszínház ezzel állít emléket Magyarország egyik legnagyobb színészpedagógusának és rendezőjének. A névadóról: KAZÁN ISTVÁN (1924 – 2006) Élete és munkássága szakmailag és emberileg példaképpen áll előttünk, volt tanítványai és a mai nemzedékek előtt. Rendező, színházigazgató, színészpedagógus. 1959 óta tanított, színészmesterséget, színházi rendezést. A Színművészeti Főiskola rendező tagozatának elvégzése után a Magyar Néphadsereg Színházának rendezője, majd a József Attila Színház és később a Vígszínház főrendezője. A Budapesti Gyermekszínházban igazgató-főrendező volt, ahol színészképző stúdiót is vezetett. Rendezéseiben a színpadi tér megkomponáltsága határozott színészvezetéssel párosult. Egyik kezdeményezője volt a 60-as évek dinamikus stílusváltásának.Jászai Mari-díjas (1959, 1964) Programsorozataink: Kávéházi Művészeti Esték: Rendező: Kriszt László Programsorozatunkban Farkas József kortárs író műveit mutattuk be: Üveggolyócskák, Vigh utcai srácok, A Ring, Vallomások, Több mint szerelem és Magányos farkas az én szívem. A programsorozat eddig 91 alkalommal került a nézők elé. Kapcsolódó képzőművészeti kiállítás volt: (Palotás Rezső, Barna László festőművészek), zenei (Józsa Tamás gitárkvartett) Keresztény Zsidó Kulturális Esték programsorozat: Rendező: Kriszt László G. B. Sahw: Szent Johanna művéből készült “Magányos Johanna” című monodráma Szabó Zsuzsanna, Andrádi Zsanett és Fantoly Nikolett közreműködésében. Giordanó Brúnó: Önéletrajzi írásából készült: “Igazság a máglyán” című monodráma Imre István előadásában. Sárdi Mária “Kislány a pokolban” című naplódráma ( Budai Tünde, Tódor Réka közreműködésében ) Tadeusz Borowski “Nálunk, Auschwitzban” című naplóregényét (Imre István, Galambos Zoltán és Kovács Molnár József közreműködésében ) Közreműködött továbbá Békés Attila mandolinművész, valamint Gerendás Péter előadóművész. A programsorozatot tovább színesítette az Életképek című, zsidó témájú fotó kiállítás és kóser gasztronómia. Az estéket eddig 114 alkalommal mutattuk be. - Klasszikus És Kortárs Írók programsorozat: Rendező: Kriszt László G. B. Shaw: “Magányos Johanna”, Edward Albee: “Mese az állatkertről”, Ady: “Istenes versek”, Ady: Halálos ölelés, Josep Bosnyák Mária: A szerelem ára, Karda László: “Amikor a fény kialszik”, Maria Benet i Jornet: “Színésznők” Shakespeare: “Szentivánéji álom”, Batári Gábor: Mildrof, avagy az űrbéli ribanc, Békési Sándor: “Az egy lélek védőbeszéde”, Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok, Mastrosimone: Pulóvergyűjtő, Karda László - Bagyinka László: Pamacs zenés mesejáték Farkas József: Vigh utcai srácok II. Márai Sándor: Varázs dráma, Ady Endre: “Ady maraton, Farkas József - Csáki István - Bagyinka László Oliver kalandjai zenés mesejáték A programsorozat eddig 142 alkalommal került a nézők elé. -Vendégszereplések: Mezőtúr, Rétság, Debrecen, Sopron, Berekfürdő, Gyöngyös, Dohány utcai Zsinagóga, Kálvin téri Református templom, Pestszentlőrinci Református Missziós ház, Spinoza Ház. Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Kar és Hittudományi Kar-díszterem, A Kamaraszínház eddigi bemutatóiban közreműködtek az alábbi színművészek: Helyey László, Imre István, Végh Ferenc, Rékai Nándor, Máté Krisztián, Szűcs Ferenc, Bordás János, Budai Tünde, Szabó Zsuzsanna, Szentes Kata, Galambos Zoltán, Veress Zsolt, Kovács Molnár József, Vén Friderika, Kassai László, Fantoly Nikolett, Tódor Réka, Bakó Krisztián, Szabó-Lencz Péter, Farkas Erik, Veress Előd, Andrádi Zsanett, Kriszt László, Bácskai Nóra, Cseh Adrienn, Tóth Orsolya, Dobszai Eszter, Dézsi Darinka Éva, Farkas Tamás, Kárpáti Tibor, Brückl Richard Martin, Boronyák Gergely, E-mail: kazanistvankamaraszinhaz@ További információk: www.kazanistvankamaraszinhaz. www.mindenamiszinhaz.hu www.mindenamimuveszet.eu Kazán István és Kriszt László 2006–2007-es évad bemutatói- Farkas József: Üveggolyócskák, Vallomások, Vigh utcai
srácok, A Ring ( Társulat ) 2007–2008-es évad bemutatóiFarkas József: Több mint
szerelem (Helyey László) Batári Gábor: Pszichőfi c. abszurd játék (Veress Zsolt, Kovács Molnár József színművészek) 2008–2009-es évad bemutatóiEdward Albee: Mese az állatkertről – abszurd dráma egy részben (Farkas Erik, Kovács Molnár József) 2009–2010-es évad bemutatói
|

.jpg)

