Főoldal Gyerekeknek Gyermek Táncképzés 2012-2013
máj. 19
szombat

Színházi portálunk elsősorban a Kazán István Kamaraszínház produkcióit mutatja be, amelyet Kriszt László alapított 2006-ban. A Minden ami színház weboldal színházi premierekről, előadásokról, művészeti oktatásokról és képzésekről, valamint érdekes, friss és hasznos információkról kíván beszámolni mindazoknak, akik nyitottak a művészetek felé.

Érdeklődni emailben, a Kapcsolat menüpontra kattintva.

Gyermek Táncképzés 2012-2013 PDF

Komplex Táncképzés Gyerekeknek

2012 ősztől

Klasszikus Balett - Jazztánc - Sztepptánc

Korosztály:
8 évestől 13 évesig


Képzeljünk el egy csak gyerekekből álló revütánckart, akik énekelnek, táncolnak és szteppelnek.

Ez már nem csak Hollywood-i álom. Lehetőséget kívánunk nyújtani azoknak a fiataloknak (8-13 éves korosztály), akik a táncművészettel, azon belül is a revütánccal szeretnének megismerkedni. Művészeti képzésünk több mint a szakmai alapok elsajátítása (balett, jazztánc, revütánc), mert a résztvevő gyerekeket alakítja, formálja, személyiségüket kinyitja, bátrabbá és tudatosabbá teszi őket, egyben önismeretre és mások elfogadására tanítja - mindezeket a táncművészet eszközeivel. A hallgatók megtanulják, hogy milyen egy tánckar, hogyan működik. A létrehozott produkciókat nyilvános előadások keretében bemutatjuk, valamint fellépéseken vesz részt a "Csodálatos Kölykök Gyerek Revütánckar".

Interjú Kriszt Lászlóval az Új Napi Ászban. Téma: A Gyerek Revütáckar

Helyszín:
................................

Jelentkezés:
Telefon: +36-70-218-6149       Jelentkezés emailben

 Tanárok:
Kriszt László és Fantoly Nikolett  táncpedagógusok.

Referenciák:
www.nikolfantoly.hu

Komplex táncképzésünkkel a gyerekek olyan gyakorlati és szakmai táncalapokat tanulnak, amelyek szükségesek lesznek későbbiekben a táncművészet területén. Az esztétikus testtartás, a tánc és a zene szeretete és alkalmazása szintén fontos célkitűzése a foglalkozásoknak. A gyerekek félévente "Nyitott órák" keretében mutatják be a tanultakat a szülőknek, hozzátartozóknak. Legügyesebbek bekerülhetnek a "Csodálatos Kölykök Revütánckarba" (Művészeti-vezető: Kriszt László rendező-koreográfus). Az elkészült táncprodukciókkal, színházi és televíziós műsorokban lép fel az együttes. A Revütánckar próbái és fellépései további idő és anyagi ráfordítással jár. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk akik szeretnék a táncművészetet komolyabban elsajátítani.

gyerektanc_casting_2012        gyerektanc_plakat_2012



 
Főoldal Gyerekeknek Gyermek Táncképzés 2012-2013