|
ZSIDÓ SZÍNHÁZI ESTÉK
KÖVETKEZŐ ELŐADÁS: 2011 szeptember 25-én 18 óra , FÉSZEK MŰVÉSZKLUB
További részletek: www.kazanistvankamaraszinhaz.hu

A Kazán István Kamarszínház bemutatja a 2010-2011-es évad őszén
Műsoron Sárdi Mária: Kislány a pokolban; G. B. Shaw: Szent Johanna c. művéből Magányos Johanna; Giordano Bruno: Igazság a máglyán; Klasszikus és kortárs írok sorozat: Istenes versek
Az előadások időpontjáról és a részletesebb tartalomért kattints tovább
Sárdi Mária: Kislány a pokolban című holokauszt monodrámája

2010. november 13. 18:00 óra Fészek Művészklub
Nagy utat tett meg ez a monodráma a Fészekből 2006-tól, ameddig eljutott a Dohány utcai Zsinagógáig 2010-ig. Budai Tünde nagyszerű alakítása után egy másik tehetséges művésznő veszi át ezt a szerepet Tódor Réka személyében. A holokauszt, amely egy népcsoport ellen valósult meg tragédiája az egész világnak. Egy kislány, aki átélte a borzalmakat és egyedül maradt a világban. Talán csak Öcsi az, aki hazaérte után megfogta a kezét és azóta sem engedte el. Öcsi bácsi ma 96 éves. "Kora délután volt, amikor megérkeztünk. A láger kapujában akkor zenekar játszott, csupa csíkos ruhás nő. Gyerek fejjel úgy gondoltam, ahol zenével fogadnak az nem is lehet olyan rossz. Rosszul gondoltam." Második világháború, Magyarország, Budapest. A zsidókat gettóba zárják vagy Németországba hurcol ják. Egy 15 éves kislány, aki megjárja a poklot Bergenbelsenbe. Tizenötezer gyermek közül alig százan élték túl. Sárdi Mária egy volt közülük.
Kislány: Tódor Réka
Zene: Secret Garden
Fény: Turcsa Olivér
Rendező-dramaturg: Kriszt László
Jegyek kaphatók a Fészek Művészklubban 1500 Ft/db áron
G. B. Shaw: Szent Johanna című művéből "Magányos Johanna" című monodráma

2010. október 30. 15:00 és 18:00 óra és november 13. 18:00 óra Fészek Művészklub
Szabó Zsuzsanna és Andrádi Zsanett után egy harmadik szereposztásban láthatják Szent Johanna történetét Fantoly Nikolett közreműködésében. A fiatal, tehetséges művésznőnek talán ugyanolyan kihívás maga a szerep megformálása, mint Johannának a Szent küldetés teljesítése. Johanna történetét egyedül személyesíti meg a színpadon, így lesz "Magányos Johanna". A Keresztyén és Zsidó előadás sorozatunk egyik legjobb művét láthatják a nézők. Johannát látomásaiban a szentek Isten leányának szólították, s buzdították, hogy legyen jó. Majd miután lelki élete kellőképp elmélyült, tudatták vele konkrét feladatát, mely minden látszat ellenére korántsem politikai jellegű volt. Amint maga Johanna hangoztatta, ő Franciaország igazi királyáért, Jézus Krisztusért indult harcba. VII. Károly, akit meg kellett koronáznia, az országot csak kommendába (letétbe) kapja, s csupán képviselője az ország igazi Urának, Krisztusnak. "A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be... Saját világába jött, és az övéi nem fogadták be Őt"
Johanna: Fantoly Nikolett
Zene: Ennio Morricone
Fény: Turcsa Olivér
Rendező-dramaturg: Kriszt László
Jegyek kaphatók a Fészek Művészklubban 1500 Ft/db áron
Giordano Bruno: Igazság a máglyán önéletrajzi monodráma

2010. novembertől
"Lehet, hogy nektek, akik ítéletet hoztok, több okotok van a félelemre, mint nekem, aki elszenvedem azt." Giordano Bruno pere 7 éven keresztül folyt, hiszen a lehető legnagyobb körültekintéssel és alapossággal akartak eljárni az ügyben. Bruno a vád tárgyát képező könyvében az alábbiakról ír: számtalan világ létezik; a lélek egyik testből a másikba vagy egy másik világba vándorol; egyetlen lélek egyszerre két testben is formát ölthet; a mágia hasznos és megbízható; a Szentlélek nem más, mint a világszellem; a világ öröktől fogva létezik; VIII. Kelemen pápa a máglyára küldi Brunot. A másvilágon azonban találkoznak. A Pápa és Bruno.
Giordano: Imre István
Rendező-dramaturg: Kriszt László
Jegyek kaphatók a Fészek Művészklubban 1500 Ft/db áron
Klasszikus és kortárs Írók sorozat
Istenes versek tánccal és zenével irodalmi műsor

Írók:
Ady Endre
József Atilla
Juhász Gyula
Batári Gábor
Dr. Békési Sándor
Hámori Atilla
Közreműködnek a Kazán István Kamaraszínház művészei:
Fantoly Nikolett táncművész
Veress Előd színművész
Farkas Tamás színművész
Galambos Zoltán énekművész
Ittzés Gergely fuvolaművész
Somlai Petra csembalóművész
A Halálos ölelés című előadás és Ady istenes versei után egy nagyobb lélegzetű összeállítással áll a nagyközönség elé a Kazán István Kamaraszínház. Kriszt László rendező-koreográfus a két bemutató sikere mentén viszi tovább a fonalat. A versek mellett a zeneművészet és a táncművészet is megjelenik az összeállításban.
Rendező-koreográfus: Kriszt László
Támogatók:
Junion Színház, Kazán István Kamaraszínház, Fészek Művészklub, Művészekkel a Művészetekért Közhasznú Kulturális Egyesület, Színházi Dolgozók Szakszervezete, Zene és Táncművészetek Szakszervezete, Aréna Fitness - Duna Plaza, DIGI TV, LP Média, N&A Média, Napi Ász, Világ Magyarsága, Károli Gáspár Református Egyetem, Olajág Alapítvány |